Gand Casino

A múzeum megtekintése után leérünk az “újvárosba”. Monte-Carlo további jellegzetességei közé tartozik még a sok híd és alagút, amelyek nélkül elképzelhetetlen lenne a közlekedés. Hiszen itt minden épület a sziklákra épült, szinte egyik ház sem áll vízszintes felületen. Keskeny és magas házakat találunk, mert fölfelé (és lefelé a föld alá) könnyebb építkezni, mint széltében. Szinte mindenkinek a Forma 1-es versenyek jutnak eszébe Monte-Carlo hallatán. Elhatározzuk, hogy egy darabon követjük is a pálya nyomvonalát (visszafelé). Így jutunk el a kikötőbe, ahol egy a bálnavadászat ellen tüntető hajóval “találkozunk”. Utasai nagyon kedvesek: elmondják, hogy egy bálnavadászok elleni konferenciára érkeztek, majd körbevezetnek minket a csúnya kékre lefestett (korábban bálnavadászok tulajdonában lévő) hajón. Érdekes színfolt, ez a viszonylag ütött-kopott vízi batár a kikötő méregdrága luxusjachtjai között. Továbbhaladva eljutunk ahhoz a híres alagúthoz, amelyet mindenki ismerhet a Forma 1-es közvetítésekből. Furcsa, hogy most csak egyszerű szériaautók száguldoznak át rajta… mindenesetre az alagút előtt találunk valamit, ami kapcsolatos a száguldás nagy cirkuszával. Ott áll Michael Schumacher és Eddie Irvine kamionja. Átérve az alagúton, lépcsőkön mászunk fel a város “következő szintjére”… ahol a forma egyes pálya a kaszinó oldala mellett kanyarodik el. A Grand Casinohoz felérve lenyűgöz minket a látvány: a hatalmas épület előtt a már Monte-Carlo – Grand Casinomegszokott járművek állnak: Mercedesek, és Rolls Royce-ok. A gazdag összképet rajtunk kívül már csak a sok ferdeszemű turista rontja. Velük együtt sodródunk be a patinás épületbe, amelynek középső épületét Charles Garnier, a párizsi Opera építésze tervezte: ebben a részben terül el a színház is, amelynek homlokzata a tengerre néz. 1898-ban és 1910-ben újabb épületrészekkel toldották meg az építész művét. Odabent betérünk egy kisebb terembe, ahol rengeteg félkarú rabló fogad minket. Játszunk egy picit, megnézzük a monacoi opera jelmezeiből rendezett kiállítást, majd inkább úgy döntünk, nem várunk arra, hogy végigkísérjenek minket horribilis összegekért az épületen. Később, megtekintve a kaszinóban zsákmányolt füzetet, már bánjuk, de ekkor már az épület előtti – itt ebben a szűk városban – hatalmasnak számító 150 méter hosszú parknak a végén fotózzuk egymást. Látunk néhány rendkívül gazdag üzletet, majd megállapítjuk, hogy itt sokkal tisztábbak az utcák, mint a többi városban. Ragyognak, de azért elvétve itt is van kutyapiszok. Vajon, hogy tudják ezt tolerálni a franciák. Bizonyára kifejlett ötödik érzékük van arra, hogy ne lépjenek bele… Még valami furcsaság: nem látunk szegényeket. Nincsenek koldusok, kéregetők. Mindenesetre furcsán is néznének ki a gazdag épületek között… Szomorkodva búcsúzunk a nap végén ettől a csodától. Mindannyian megfogadjuk, hogy néhány év múlva mi is annyira gazdagok leszünk, hogy megengedhetjük majd magunknak az itteni nyaralót, meg a saját Porschét… a vonaton ébredünk ebből az álomból: Nizzában át kell szállnunk egy másik szerelvényre.

Leave a Comment

Your email address will not be published.