Essay On Romantic Relationships Phi 105 Comparison Essay Rubric Fruit Essay In Sanskrit Ny Legalization Of Cannabis Essay Popular School Essay Ghostwriter Websites For Phd

Egy kicsit kevesebbet, mint amennyit kívánunk

Az egészségtelen ételeket nem könnyű törvényben szabályozni – meghatározásuk pedig még annál is nehezebb. Nincs rossz étel, csak rossz étrend – hangoztatják a táplálkozástudományi szakemberek, akik ellenzik bizonyos gyorsételek (junk food) folytonos kipellengérezését.

Az igazság azonban az, hogy rengeteg rosszul táplálkozó ember él körülöttünk. Öt brit közül 2 túlsúlyos, egy pedig elhízott. A múlt évben országszerte megmérték a 11 éves angol gyermekek testsúlyát, és azt tapasztalták, hogy legalább egyötödük elhízott. Ráadásul, mivel a méretkezés önkéntes alapon történt, sokkal kevesebb kövér állt mérlegre, így aztán a kapott eredmény egyértelműen alábecsüli a tényleges helyzetet. Novemberben aztán bejelentették, azok a tinédzserek, aki annyira túlsúlyosak, hogy ez az állapot már az egészségüket veszélyezteti, az egészségbiztosítótól kérhetik gyomorszájuk összeszűkítését. Így hát az Ofcom (azaz a brit “ORTT”) úgy döntött, talán éppen itt az ideje annak, hogy elkezdjenek “démonizálni” bizonyos élelmiszereket. A következő néhány hónap során be fogják tiltani a sok zsiradékot, sót vagy cukrot tartalmazó ételek reklámozását azokban a televíziós műsorokban, amelyek elsősorban gyermekeknek szólnak. A szabályozás részletkérdéseire vonatkozó megbeszélések csak most értek véget, a főbb elemek azonban már világosak. Az alapötlet igen népszerű azon szülők körében, akik szerint ez könnyebb megoldás, mint kikapcsolni a tévékészüléket. Az egészségügy harcosai azonban attól tartanak, hogy a szabályozás részletei csökkenteni fogják majd a hatást. A tiltás ugyanis azokat a programokat érinti majd, amelyeket elsődlegesen a gyermekek néznek, nem pedig az egész lakosság. Így hát a kizárólag gyermekek számára készült tévéműsorokban nem jelenhetnek majd meg hirdetések, az olyan műsorokban viszont igen, mint például a Coronation Street vagy a The Simpsons (A Simpson család), amelyeket a felnőttek mellett több millió gyermek is nyomon követ. A márkák reklámozása pedig – amikor nem említik az adott termék nevét – még akkor is kivételt képez a tiltás alól, ha a cég mondjuk csipszen kívül nem is gyárt mást. Aggodalomra ad okot a megcélzott élelmiszerek köre is. Az Ofcom a független szervezetként működő Élelmiszer Szabványügyi Hivatal (FSA) “tápanyag-meghatározó módszerét” használja. E rendszerben minőségüktől függően pontozzák a különböző ételeket. A jó minőségűeket (amelyek gyümölcsöt vagy zöldséget (tartalmaznak) plusz pontokkal jutalmazzák, a rosszakat (sok só, cukor vagy zsiradék) pedig pontlevonással büntetik. A számítások azonban 100 grammos élelmiszerminták alapján készültek, így aztán kiesnek az olyan fűszerek, amelyeket sosem fogyasztunk nagyobb mennyiségben. A zsírt és cukrot helyettesítő anyagokkal készített, ám tápanyagban értéktelen ételek átmennek a rostán, a tápanyagban gazdag ételek – ilyen néhány sajt – pedig nem. (Judith Bryant táplálkozási szakértő a megjegyzi, hogy ha üzletben kapni lehetne anyatejet, akkor az is a tiltás hatálya alá esne. Túl sok benne ugyanis a zsír és a cukor.)

Leave a Comment

Your email address will not be published.